A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 10., csütörtök

Ribizlipuding




















Ez a puding pillanatok alatt, nagyon egyszerűen készült. A tegnapról maradt 30 dekányi ribizliből a kétharmadát egy szűrön átpasszíroztam. 250 ml laktózmenetes joghurttal, kevés porcukorral, egy csapott evőkanálnyi útifűmaghéjjal sebesen összekevertem. Azért kell sietni, mert az útifűmaghéj nagyon gyorsan zselésít. A maradék ribizlit a tetejére szórtam, mentalevélkével díszítettem. Nagyon finom krémes állagú lett. Most ismerkedem az útifűmaghéjjal, azt hiszem érdemes kísérletezgetni vele.

2012. április 20., péntek

Laktózmentes csokifagylalt




Mióta kiderült a laktóz érzékenységem, rendszeresen kutakodok a világhálón, mert jól bevált ötleteket érdemes másoktól ellesni, hasznosítani. A fagyi nagy kedvencem, sajnos. Igen, sajnos, mert természetesen a tejjel készült fagylaltok hoznak lázba. Hiába szeretem a gyümölcsöket, legritkább esetben kóstolom meg jeges állapotban, esetleg az epret, ananászt. A többit én nem választom sohasem. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy pillanatnyilag ezt és a sajtokat lesz a legnehezebb pótolnom valamivel. Van ugyan tablettám, ami arra szolgál, hogy ha nem tudok elkerülni valami tejterméket, bekapom és mehet minden a maga útján, de ezt én szeretném elkerülni.
A banánból készült csokifagylaltot ezen a kulináris nevű blogon olvastam. Az első alkalommal követtem az utasításokat, majd kicsit módosítottam rajta.
Hozzávalók, ahogyan készítettem(személyenként):
1 darab szeletelve fagyasztott banán
1 evőkanál holland kakaó
1 evőkanál kókusztejpor
A piacon jócskán leárazott, barnára érett banánokat vásároltam. Régebben turmixot szoktunk készíteni belőle. Hát az már részemről a múlté. A banánokat a  kicsi képen látható módon megtisztítva, egyenként, félbe, majd szeletekre vágva folpackban lefagyasztottam. Ma, amikor ebéd után eszembe jutott, eljött a kísérletezés ideje.
A késes aprítómban, adagonként addig kevertem a hozzávalókat, amíg krémessé vált. Ennyi! Azonnal fogyasztható, tömény és sajnos kissé banán ízű. Az illúzió nem tökéletes, de azért így is finom, nekem ízlett. Nem adom fel, természetesen kutakodok tovább, próbálkozom. Ha valakinek van jó ötlete, szóljon!


2012. február 6., hétfő

Lemon curd tojás nélkül

A receptet Kamrapolc blogján olvastam. Többször készítettem már lemon curdot, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet tojás nélkül.(önarcképpel) Egy próbát megér, gondoltam. Most, azt gondolom, több próbát is megér!

Hozzávalók, ahogyan én készítettem:

100 ml citromlé

150 ml narancslé(vérnarancsnak árulták, piros nem, de nagyon savanyú volt)

100 ml fehérbor

60 ml limoncello likőr

150 gr cukor

30 gr étkezési keményítő

1 citrom reszelt héja

A megolvasztott vajon megpezsegtettem az étkezési keményítőt. Hozzáadtam a folyékony dolgokat, a cukrot és citrom héját. Kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött. Néhány perc az egész. A jóféle bor és a likőr finoman érződik. Talán nem olyan selymes a krém, mint a tojással készült, de nagyon jó az állaga. Más egy kicsit, de nagyon finom. Mandulatortához ettük, mindenkinek ízlett.

2012. január 11., szerda

Gesztenyekrém



Minden novemberben veszek egy kiló natúr gesztenyemasszát. Ismerősöm hozza Zalából, megbízható, nagyon finom. Gyakran előfordul, hogy a karácsonyi menü részévé válik egy része, sósan, vagy édesen. Most csak várt rendületlenül a mélyhűtőben. Az ünnepekre bőven volt lehetőség mindenféle finomságok prezentálására, a január eleje azonban nem a gasztronómiai bravúrok ideje. Amikor aztán kell valami desszert, hiszen már kipihente az urak gyomra az előző hetek traumáit, elő lehet venni a gesztenyemasszát.

Hozzávalók 6 főre, ahogyan készítettem:
35 dkg gesztenyemassza
12,5 dkg mascarpone
nyírfacukor, ízlés szerint
6 ek rum
4 dl tejszín
6 db étcsoki-levél

A gesztenyemasszát a cukorral, egy fél doboz mascarponéval és a rummal simára kevertem. A felvert tejszínhabbal lazítottam. Miután az összes fagylaltos kelyhem(nálunk fogyóeszköz kategória) többféle készletből származik, kerestem olyan poharakat amiben tálalhattam. Egy kevés habot hagytam a tetejére és étcsoki-levélkével díszítettem.

2011. szeptember 4., vasárnap

Karamell torta


Ariel tortájának neveztük el, mert születésnapi torta nem lehet, hiszen nincs még hatodika. Búcsú torta hülyén hangzik, a toffifee torta is, viccelődtünk, nem tudjuk, hogy Arielnek ízlene-e, de most már mindegy, róla neveztük el.

Hozzávalók a 18 cm-es formához, ahogyan készítettem:
50 dkg mascarpone
1 db 340 dkg-os konzerv sűrített tej
zselatinfix
1 kávéskanálnyi vaj
maréknyi piskóta tallér
3-4 evőkanál tejszín
1 doboz toffifee díszíteni

A karamell készítés volt a leghosszadalmasabb és a legegyszerűbb dolog ebben a projektben. A konzervdobozt egy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, majd mint egy húslevest, a forrás után a legkisebb fokozatra állítva 2 óránál is többet főztem. Nagyon finom karamell lett belőle. Hozzákevertem a mascarponét és a zselatinfixet. A vajjal kikent tortaforma aljára egy sor piskóta tallért fektettem, amit meglocsoltam a tejszínnel. Rásimítottam a karamell krémet, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem. Tálaláskor toffifeevel díszítettem. Tovább tartott leírni, mint bekapni!


2011. május 8., vasárnap

Torta Fanninak


Fanni kedvéért készült ez a kissé rusztikusra sikeredett epertorta. Hát igen, készítettem már szebbet ebben a műfajban, nagyobbat, amelyiken kényelmesebben lehet díszíteni, de finomabbat aligha. Így van ez, ha az emberlánya ki akar tenni magáért, akkor pont nem sikerül tökéletesre. Fanni azóta visszautazott Párizsba, a torta receptjét pedig megörökítettem.

Hozzávalók a 18 cm-es tortaformához, ahogyan készítettem:

6 dl tejfel lecsurgatva (mascarponéval is jó lett volna)

2 dl tejszín

½ kg eper

porcukor ízlés szerint

1 zacskó zselatinfix

citromfű

a tészta:

2 XL-es tojás

1 vaníliás cukor

8 dkg kristálycukor

10 dkg darált mandula

A mandulás piskótát egy sima kisméretű tepsiben sütöttem, majd a kihűlés után kivágtam belőle akkorát, amivel kibéleltem a 18 centiméteres tortaforma alját. Azért csináltam így, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy megsült piskóta kicsit kisebb lesz a tortaformánál és akkor a krém oda benyomakodik, hogy kitöltse a rést. A leeső maradék piskóta pedig nem vész kárba, pillanatok alatt elfogy. A következő lépés az eper szétválogatása, a díszítésre szánt szemek félbevágása volt. A maradékot villával összetörtem, a lecsurgatott tejfellel, porcukorral összekevertem. A tejszínt habbá vertem, hozzáadtam a zselatinfixet, majd az epres masszával óvatosan összeforgattam. Kentem egy keveset a piskóta tetejére, majd a tortaforma oldalához igazgattam a félbevágott epreket. Ezután a többi krémet belesimítottam, a tetejét eperrel és citromfű levélkékkel diszítettem. Egy éjszakára hűtőbe tettem. A kedvesem szerint hiba volt ilyen kicsi tortát készíteni, mert jó lett volna még egyszer enni belőle.




2011. március 27., vasárnap

Túrótorta meg egy kis lemon curd


A túrótortát nagyon egyszerű elkészíteni. Akár egy kevert tészta, pillanatok alatt elkészül. A sütése viszont hosszadalmas, 150° C-on 1 óra.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
75 dkg krémtúró
3 tojás
25 dkg cukor
1 vaníliás cukor
3,5 dkg dara
4 dkg étkezési keményítő
1 sütőpor
csipetnyi só
reszelt citromhéj, 1/2 citrom leve
1 ujjnyi friss gyömbér reszelve
6 dkg olvasztott vaj

A száraz anyagokat összekevertem a nedves anyagokkal egy tálban, majd az egészet egy vajjal kikent, prézlivel meghintett 26 cm-es tortaformába öntöttem. Amíg szép lassan sült, elkészítettem a lemon curdot.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
1 dl citromlé( 3 db citromot facsartam ki hozzá)
a citromok reszelt héja
15 dkg porcukor

6 dkg vaj
3 tojás

A hozzávalókból gőz felett habverővel állandóan kevergetve 10-12 perc alatt sűrű krémet főztem. Fantasztikusan finom! Önmagában is finom a túrótorta, de a lemon curd nagyon feldobja. Legutóbb későn jutott eszembe, hogy narancsból is kipróbáljam. Hamarosan megteszem, amíg tart a narancs szezon.

2010. május 31., hétfő

Pavlova, az édes bűnbeesés

Gyakran feltűnik a blogokon, nem csoda, hiszen fantasztikusan finom. Tulajdonképpen nagyon egyszerű az elkészítése, hálás feladat, a siker garantált. Különféle gyümölcsöket használhatunk hozzá, ennek csak ízlésünk, fantáziánk szab határt.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
4 tojás fehérje
20 dkg porcukor
csipet só
1 evőkanál almaecet
1 evőkanál étkezési keményítő

1/2 l tejszin
ízlés szerint porcukor
1 zselatin fix
1/2 kg eper

A tojásfehérjéket kevés cukorral, sóval elkezdem habbá verni. Amikor már elég masszív, elkezdem hozzáadni a többi cukrot, közben folyamatosan robotolom, belekeverem az ecetet is. Végül beleszitálom az étkezési keményítőt is. Sütőpapíron kerekre halmozom a habot, a szélét magasabbra. 150 fokos előmelegített sütőben 40-45 percig sütöm.
A tejszinhabot felverem kevés cukorral, és a zselatin fixxel. Megtöltöm a torta mélyedését a habbal, jó sűrűn megrakom az eperrel. Tálalásig a hűtőben tartom, majd fényképet is készítek róla, sajnos elég gyengéket. A dicséret viszont kárpótol a rossz minőségű képekért.

2010. május 24., hétfő

Lemon curd és a tiramisu


Az a fránya citrom az, ami kísérletező kedvem alanya. Nem véletlenül persze, arról van szó, hogy az életem párja imádja. Néha felmérgesít, amikor makacsul ragaszkodik hozzá, hogy a salátába is azt tegyünk a balzsamecet helyett. Süteményeket és desszerteket viszont méltatlanul nélkülöznie kellett eddig. A legutóbbi nagyon jól sikerült mascarponés citromtorta óta, nagyobb lendülettel állok neki a kísérletezésnek.
A lemon curdot régóta szeretném elkészíteni, végig jegyzeteltem a rengeteg összeolvasott receptet.

Hozzávalók, ahogyan én készítettem:
1 dl citromlé( ezt 3 db citromból csavartam)
az összes citrom lereszelt héja
15 dkg porcukor
6 dkg vaj
3 tojás
2 evőkanál citrom likőr
csipetnyi só

A hozzávalókból gőz felett habverővel állandóan kevergetve, 10-12 perc alatt sűrű krémet főztem. Sokkal egyszerűbb, mint véltem, megéri a fáradságot, mert az íze fantasztikus! Amikor kihűlt, egyharmadát félretettem, hogy majd a tálaláskor a tetejére csorgathassam a készülő desszertnek.
A tiramisuhoz a 25 dkg házi krémsajtot, a lemon curdot és a felvert 2,5 dl tejszínt lazán összekevertem. Volt némi maradék piskótám, amit csíkokra vágtam, majd egy kis citrom likőrrel meglocsoltam. A rétegezéskor alulra krémet tettem és azzal fejeztem be. Citromkarikákkal és citromfűvel díszítettem.

2010. május 2., vasárnap

Mascarpone torta

Hozzávalók ahogyan készítettem:

15 dkg darált háztartási keksz
2 csapott kanál holland kakaópor
8 dkg vaj

5o dkg mascarpone
porcukor ízlés szerint
1 dl frissen csavart narancslé
2 narancs lereszelt héja
2 dl tejszín
1 zacskó zselatin fix

csokoládé a tetejére



Az olvasztott vajjal összekevertem a kakaós kekszport, majd a 20 cm széles tortaforma aljára simítottam. A hűtőbe tettem amíg a krémet elkészítettem. Az 50 dkg mascarponét cukorral és a narancslével összekevertem. A tejszínt kemény habbá vertem, a zselatin fixet a zacskón lévő leírás szerint használtam hozzá. Legvégül a habot és a mascarponét elegyítettem, a narancsok héját is hozzákeverve. Az egészet a kakaós tésztára simítottam, éjszakára a hűtőbe tettem dermedni. Tálalás előtt a zöldséghámozóval csokit forgácsoltam a tetejére.

2009. november 28., szombat

Ez az....! Espresso meringue


Amikor Édesem blogjára tévedtem, elvesztem. A recept láttán, rögtön tudtam, hogy ez az! A tökéletes habcsók amire vágytam! Rengeteg habcsókot sütöttem már életemben, mindenféle ízűt kipróbáltam gyermekeim örömére. A habzsák segítségével műremekeket lehet előállítani. Kísérleteztem a hőfokkal, a sütési idővel, bátran mondhatom, hogy nem vagyok kezdő a témában. Mégis Édesem világította meg a lényeget, szerinte akkor jó csók, ha kívül kopog, belül puha, kicsit ragacsos. Az íze pedig fantasztikus, kávés és csokis, benne roppanós a mogyoró, nem csoda, hogy elvesztem. Most azon kell sürgölődnöm, hogy olyan sütit is süssek, ahol bőven kimarad a tojásfehérje. Remélem Édesem hamar nyit egy cukrászdát, mert akkor oda fogok járni.

Hozzávalók:
4 tojásfehérje
csipet só
1 csésze(250 ml) kristálycukor!
1/3 tábla min.60%-os csokoládé, apróra vágva
150 gr apróra vágott mogyoró
1 evőkanál nescafé( én kettő evőkanállal tettem bele, hogy nagyon kávés legyen)
2 evőkanál étkezési keményítő

A tojásfehérjéket sóval elkezdtem verni, majd lassanként hozzáadtam a cukrot, tovább verve. A kávét és a keményítőt bele szitáltam, lazán hozzákevertem a mogyoró, a csokoládédarabokat. Sütőpapírral bélelt tepsire nyomtam a csókokat egy nylon zacskó segítségével, kellő távolságra egymástól, mert megnőnek. Amit fontos betartani, 150°C-on 30 perc a sütése.

2009. október 18., vasárnap

Birsalmasajt már megint.....


Minden évben készítek birsalmasajtot, mert szeretjük. Kicsit azért különbözik a tavalyitól, mert most szezámmagot tettem az egyik rúdba. Hirtelen kellett elkészítenem a sajtot, mert Editke váratlanul hozta a birsalmákat, én pedig azonnal nekiálltam, hogy ne menjen tönkre, ugyanis hullott is volt közte. Semmi más magom nem volt éppen itthon, így került bele a szezám. Természetesen csokoládéba is fogok mártani a másik rúdból. A hosszú hétvégén pedig újból nekiállok a sajtkészítésnek magokkal is felkészülve.

2009. október 4., vasárnap

Mascarpone torta helyett

Rendszeres olvasóként sok-sok ötletet gyűjtök a blogokon. Azt hiszem ennél a tortánál kicsit túllőttem a célon, mert több olyan dolgot belezsúfoltam amire már régebben vágytam. Fantasztikusan finom, de olyan kalóriabomba, amit nem lehet lelkiismeretfurdalás nélkül fogyasztani.
Két doboz rendkivül akciósan vásárolt tejfelt lecsurogtattam egy éjszakán át. A legkisebb tortaformám 20 cm átmérőjű, nem csoda, hogy lapos lett kissé a tortám. Csak mandulás keksz volt itthon, kb. 12 dekányit törtem össze, majd 7-8 deka vajjal összekevertem és a forma aljába passzíroztam.
Az elfelezett krém egyik felébe karamellt (30 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 3 dl cukrozatlan sűrített tej, 8 dkg vaj)tettem, kb. a zárójeles mennyiség 1/3-t. 2 dl habbá vert tejszínt és egy Zselatin fixet kevertem hozzá lazán, majd a keksz tetejére kentem. Egy kis időre a hűtőbe tettem. A krém másik felébe egy tábla 72 %-os csokoládét olvasztottam gőz felett. Az újabb réteg rákenése után egy éjszakára behűtöttem.
Nehéz lenne pontosan leírni ezt a tortát dicsekvés nélkül. Fantasztikus, mindenkinek nagyon ízlett!

2009. augusztus 2., vasárnap

Szedres túrópuding

A túrópudingot télen narancsosan állítottam elő, de a nyári gyümölcs és színkavalkád újabb ötleteket ad. Hihetetlen olcsó volt a hétvégén a piacon a szeder, nem lehetett kihagyni.
1/k kg túrót áttörtem, 1/2 kg átpasszírozott szederrel, 1 citrom reszelt héjával, porcukorral összekevertem. Körülbelül 1 dl tejjel 1/2 zacskó zselatint olvasztottam, amit a túróval összekevertem. 4 dl habbá vert tejszínnel lazítottam a krémet. A formába öntöttem a felét, a közepére egy sor szedret raktam, majd beborítottam a krém másik felével. Egy éjszakára a hűtőbe tettem. Nagyon finom lett!

2009. április 15., szerda

Narancsos tiramisu


1/2 kg mascarponét cukorral, reszelt narancshéjjal, egy kis marsalával ízesítettem. 2 dl tejszínből vert habbal lazítottam. 2 db narancs levét 1/2 dl marsalával összekevertem, majd megmártottam benne a piskótákat és a pohárba rétegeztem őket. Hát, nagy sikere volt!

2008. december 10., szerda

Villám desszert


Nem, nem villámlik. Én villámlok. Nem tudom, hogy mi van velem, mert egyáltalán nem vagyok elemében, ha a karácsonyi készülődésre gondolok. Össze kell, hogy szedjem magam. Talán ezért lazítok mindenféle sütés nélküli finomságokkal, mint a Sportszelet, vagy a névnélküli villám desszert.

Kettő zacskó csokis krémport feljavítottam 3 evőkanál holland kakaóporral, a hátoldalára írt utasítás szerint tejjel összekevertem, majd felhabosítottam. Egy püspökkenyérformát kibéleltem folpackkal és elterítettem benne vagy 3 evőkanál krémet. A babapiskótákat megmártottam a frissen facsart narancslében, amibe löttyintettem egy kis jóféle whiskyt, és hosszában sorba raktam. Apróra vágott narancsdarabkákat és reszelt narancshéját szórtam rá, majd krém és újból piskóta következett. A tetején természetesen krém volt az utolsó réteg. Egy éjszakát pihent a hűtőben, és másnap nagy sikere volt.

2008. november 9., vasárnap

Banános desszert


A banánnal érdekes viszonyban vagyok, mert szeretem is meg nem is. Szeretem, ha jó érett, de hát nálunk csak kínjában érik meg. Nem szeretem a süteményekben, mert mindig csalódást okoz az íze, pontosabban az ízetlensége. Próbáltam én még buktába is, de hát pocsék volt. A Lidl-ben vettem a banánchips-et, amit kedvelek. Intenzív az íze, ropogós, szóval finom! A kalória táblázatra pedig ilyenkor nem gondolok. Szóval 20 dkg banánchips-et megdaráltam, majd a felvert 1/2 l tejszínhab kétharmadával összekevertem. A poharakba kockákra vágott banánokkal rétegeztem, a tetejét a maradék habbal díszitettem.

2008. november 8., szombat

Az én birsalmasajtom


Belátom, elkéstem vele kissé, mert már mindenki feltette a blogjára a saját verzióját, de nem baj. A késedelem oka a türelem, amiből nincs mindenkinek az én családomban. Nem számít, nekem van. Három hétig fordítgattuk. Mindennap. Tényleg. Az urak segítségével, mintha valami borzasztó nehéz lenne. Szerencsére jó sokat csináltam, mert a három hét fordítgatás alatt elfogyott egy egész rúd, ami dióval és mazsolával volt ízesítve. A képen láthatóban kesudió van. Készítettem mandulával is. A most következő névnapra nem csak tortával készülök, hanem csokiba mártott birsalmasajttal is. Nem először készítettem, mert nagyon finom. Tavaly egész karácsonyig dugdostam.
Nem akarom a birsalmasajt készítést nagyon részletezni. Röviden csak annyi, hogy a citromos vízben puhára főzött birsalmák héját lehúzom, ami olyan vékony, mint a paradicsom héja, majd megmérem és összerobotolom citromlével(ízlés szerint). Kilónként 80 dkg cukorral addig főzöm, amíg, ha a tányér lejtős részére cseppentem, nem dől el. Nem szeretem, ha nagyon sötét a birsalmasajt, én nem főzöm agyon. Kétségtelen, egy percre sem lehet magára hagyni, mert puffog és fröcsköl. A formákat folpackkal bélelem ki, egy-két napig benne hagyom, majd sütőpapírral bélelt tálcákon száritgatom. Mindig elhatározom, hogy egyszer majd olyan püspökkenyeret sütök, amiben apróra vágott birsalmasajt is lesz. Sajnos ez még sohasem sikerült, ki tudja miért.

2008. október 26., vasárnap

Szőlős desszert


Három dl tejszínt átpasszíroztam egy fürt már megnyomkodott otelló szőlőn. Gyakorlatilag a héja gyönyörű lilára színezte a tejszínt, ami a végeredményen sajnos elég halványnak tűnik. Aztán egy kis cukorral habbá vertem, és különböző színű és méretű szőlőszemekkel rétegeztem az üvegpoharakba.

2008. október 12., vasárnap

Narancsos túrópuding habcsókkal

Hozzávalók:
1/2 túró amit egész héten kerülgettem a hűtőben
1/2 l akciós sovány joghurt amit a szavatossági ideje miatt már nem soká várakozhatott
porcukor ízlés szerint
2 nagyobb narancs
kb. 1/2 zacskó zselatin
habcsókok a tetejére és enni mellé

Nem kétség ez a desszert az egyszerű és gyors kategóriába tartozik. Legnagyobb munka a túró áttörése volt. A már krémes állag elérése után hozzákevertem a cukrot, a joghurtot, a két narancs lereszelt héját. Az egyik narancs belsejét apróra vágtam, ezt is hozzáadtam. A másik narancs levét a zselatinhoz használtam és amikor langyos lett, belekevertem a túrókémbe. Kibéleltem folpackkal a püspökkenyér formát(kicsit megrövidítve a kellő magasság elérése érdekében) és beleöntöttem a masszát, amit aztán egy éjszakát dermesztettem a hűtőben.
Tálaláskor a nem túl szépre sikeredett habcsókokkal díszitettem, és mellé is adtam bőven. A krémes és ropogós falatok együttese élmény!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!