2009. szeptember 27., vasárnap

Céklalekváros céklás-csokoládés sütemény


A süteményt nem először sütöttem Kaldeneker György receptje alapján. Az íze fantasztikus, elkészítése egyszerű. Céklát többet főztem annál, ami a süteményhez kell, ezért aztán készítettem egy kis lekvárt belőle. A következőket használtam fel hozzá:

35 dkg főtt, reszelt cékla tisztán mérve
25 dkg szeder(még nyáron fagyasztottam le)
1 dl vörösbor
25 dkg reszelt alma tisztán mérve
1 teáskanál őrölt fahéj
4 szem szegfűszeg
15 dkg cukor

A szedret a vörösborban megfőztem, átpasszíroztam. A céklához adtam a reszelt almát, a vörösboros szedret és a fűszereket. Jól összefőztem, majd hozzátettem a cukrot is. Különlegesen finom lett az íze. Igaz, a cékla felismerhetetlenné vált benne. A süteményt ketté vágtam, a kihűlt lekvárral megkentem.

Zöldfűszeres tészta


Ez az étel nagy kedvencünk, mert gyors, finom, és a kedvesem is eltudja készíteni. A hátránya viszont az, hogy nem javasolt utána kimozdulni itthonról, mert a töméntelen mennyiségű fokhagymától ami benne van olyan " illatod" lesz, hogy azt jobb itthon kiszellőztetni.
Két személyre 10 dkg Fekete erdei sonkát csíkokra vágva kevés olajon megsütöttem. Kimertem, félretettem. A visszamaradt olajon 3 darab vékonyra szelt, zöld csípős paprikát kezdtem el sütögetni, majd hozzákevertem a megreszelt 6 gerezd fokhagymát és félrehúztam, hogy véletlenül se égjen meg. 25 dkg durum tésztát főztem meg sós vízben kettőnknek. Rengeteg petrezselymet, kevés zellert, és egy ágacska lestyánt vágtam olyan apróra ahogyan szeretjük. A zöldeket éppen csak összemelegítettem a fokhagymával és a tésztával. Tálaláskor a melegen tartott sonkát a tetejére szórtam.

2009. szeptember 20., vasárnap

....és fecseg, a karamellizált diós kocka sütése ürügyén


Lehet, hogy nem vagyok valami kreatív a sütemények előállításánál, de azt hiszem, hogy ez a terület az , ahol nagyot lehet" bukni". Biztosan sértésnek venné az a bloggerina, akinek a süteményét hajszál pontosan másolva állítottam elő, vért izzadva, mert sütés nélküli volt, és nem akart összeállni, ha megírtam volna neki, hogy ott valami gáz van. A képen pedig gyönyörű volt és gusztusos. Azóta természetesen fenntartásokkal olvasom a receptjeit. Nem vagyok Gasztrogyerek (bocs, tudom, hogy nagyon ügyes vagy!), több évtizedes tapasztalatom van, és nem akarom megváltani a világot. Tudom, hogy nem túl szájbarágósak a receptjeim, de lassan már csak a magam kedvére írom, hiszen nincsen új a nap alatt. Nap mint, nap olvasom az újabb blogokon azt , amit az elmúlt évben, vagy előtte írtam , írtunk. Azt akarom ezzel mondani, hogy érdemes olvasgatni a régebbieket is, hiszen lehet, hogy más megvilágításban látjuk a művünket, és nem történnek gyalázkodó, plagizálással gyanúsítgató bejegyzések. Amikor elkezdtem a blogolást, arra gondoltam, hogy fázisképekkel illusztrálom majd a recepteket, a hozzávalókat pedig kicsi képeken teszem közzé, akkor ez nagyon jó ötletnek tűnt. Elkezdtem az összetevőkből fotózgatni, gyűjtögetni. Aztán eltévedtem Bombadil Tomához, teljen elképedtem, mert Ő már ezt csinálta, és nagyon jól. Le a kalappal előtte, mert ez igazából nagyon nagy munka. Ezután én viszont sürgősen abbahagytam.
Nem szeretnék általánosítani, de úgy tűnik, hogy sokan túl komolyan veszik a blogolást, pedig lazábban kéne, nem egymást túl licitálva. Belterjes ez a világ, mert a sok gasztro újság, tv műsorok közvetítette tudás ellenére, az átlag bizony sznoboknak tarja ezeket a blogokat.

Az egyes számú süteményt is olvastam, amikor a 8 éhes száj blogján megjelent. Akkor még nem hozott lázba, de amikor a kettes számút a Közös konyha(kert) blogon olvastam, először jót nevettem, mert a Gasztrogyerekre emlékeztetett, de igazából akár én is járhattam volna így. Aztán kiderült, hogy nekem is potyog a sütemény teteje, de miután a fennt megszerzett tudás alapján nagyobb tepsibe sütöttem, nem lett olyan vastag a tésztája. A recepten természetesen én is változtattam, 1 pohár liszt. 1 pohár kukorica dara és egész pohár tej került bele. A tetejére csak 10 dkg vajjal készítettem a diós karamellt, de így is nagyon jó lett. Kisgyerekeseknek azért nem ajánlom, mert boritékolható, hogy a finom karamellizált dió fele a padlón landol. Jó, hogy vannak ilyen blogok, ahol emberi dolgok történnek a konyhában és nem kell aggódni, hogy a képek jobbak, mint az étel.

Sült csirkemell petrezselyemszósszal, gyömbéres sárgarépával



A sült csirkemellhez tálalt mártáshoz hatalmas csokor petrezselymet apróra vágtam. 1 kis fej lila hagymát, 2 gerezd fokhagymát, egy kis csipős zöldparikát megfuttattam olíva olaj és vaj keverékén. A hozzátett petrezselymet sóztam, borsoztam, kavargattam, pároltam. 1 kis doboz tejfellel, 1 csapott evőkanál étkezési keményítővel behabartam.
A sárgarépát a kedvesem legyalulta, pedig becsület szavamra nagyon szeretem vagdosni, de hát most siettem. Vaj , olíva olaj keverékén pároltam, sóztam 2 gerezd fokhagymát,ujjnyi gyömbért reszeltem hozzá. Finom, könnyű ebéd volt.

2009. szeptember 14., hétfő

Vörösboros párolt cékla


Nagyon szeretjük a párolt vöröskáposztát. Amikor szezonja van gyakran készítem is. Kijelenthetem azonban, hogy most már ellenfele akadt, ami nem más, mint a párolt cékla.
1 kg céklát kedvenc segédemmel, életem párjával vékonyra gyalultattam. Kevés olajon két mokkáskanálnyi őrölt köményt kicsit megpattogtattam, majd hozzátettem 2 fej vékonyra szelt hagymát(természetesen lilahagymával az igazi, de most nem volt itthon, mert "elsalátáztuk"), belereszeltem 2 gerezd fokhagymát, végül a céklát. Sóztam, borsoztam, összekevertem, lefedtem, pároltam. Kis idő múlva 1 dl finom száraz vörösbort adtam hozzá. Amikor már majdnem késznek gondoltam, 1 evőkanál narancsos balzsamecetkrémet is adtam hozzá. Összesimultak az ízek, fantasztikus lett!

2009. szeptember 13., vasárnap

Karalábé főzelék


Szeretem a karalábé főzeléket.(is) Nyersen, akár salátába is imádom, de főzeléket már régen készítettem. Két éve Editkétől a kolléganőmtől kaptam néhány karalábé palántát, amit aztán azzal, hogy majd csak lesz vele valami, elültettem a kertünkben, ott, ahol csak találtan egy kis helyet. Augusztusra aztán kiderült, hogy valami óriás fajta, mert elborította a kertünket a sok- sok karalábé, lenyűgözően terjeszkedett, hatalmas leveleivel beárnyékolva mindent. Családom szerint ez valami genetikai mutáció volt. A legnagyobb 2,5 kg-t, az átlag 1,5 kg-t nyomott. Nagyon finom volt, nem volt fás, még a mélyhűtőbe is kellett tenni, mert az ajándékozások mellett sem győztük megenni. Mindenféle készült akkoriban belőle, kár, hogy akkoriban még nem írtam a blogot.
Két hatalmas karalábét (1 kg volt együtt) kisujjnyi vastagságú hasábokra vágtam. 1 fej hagymát kis vajon megfuttattam, 2 gerezd fokhagymát hozzáadtam, majd a karalábékat is. Sóztam, borsoztam, kis lángon pároltam. Enged levet is, de egy kicsi vizet azért tettem hozzá. Egy csokor petrezselymet, egy ág lestyánt összeaprítottam, felét még a párolás közben beleszórtam. 2 dl tejszint 2 csapott evőkanál étkezési keményítővel simára kevertem és behabartam a főzeléket. Végül még meghintettem a többi petrezselyemmel. Nagyon finom!

Diós kevert, kávékrémmel


A kevert tészta, ahogyan én készítettem, a következőkből áll:

30 dkg liszt ( fele sima, fele teljes kiőrlésű tönköly)
20 dkg darált dió
25 dkg kristálycukor

vaníliás cukor
1 zacskó sütőpor
4 tojás
10 dkg vaj
5 dl tej

A tojásokat a vajjal és a cukorral "összerobotoltam", majd felváltva belekevertem a száraz anyagokat és a tejet. Elkövettem azt a hibát, hogy túl nagy tepsiben sütöttem a tésztát, emiatt aztán lapos lett. A helyzeten javítani kellett, ezért aztán félbevágtam és kávékrémmel töltöttem meg.
A kávékrémhez 10 dkg vajat 2-3 evőkanál porcukorral kikevertem. 1 adag erős kávét felöntöttem annyi tejjel, hogy 3 dl legyen és ezzel főztem meg egy zacskó tejszín ízű pudingport. Kihűlés után összekevertem a cukros vajjal, amit aztán robotgéppel habosra kevertem. A sütemény tetejére még darabokra vágott diót is szórtam.

2009. szeptember 1., kedd

Kelkáposztafőzelék újragondolva


Kelkáposztafőzelékre vágytam. A kedvesemet nem hozta lázba az ötlet, pedig régebben nagyon szerette. Most csak azt kérdezte, másképpen nem lehet? Nem rakott kelre gondolt persze, ami nagy kedvenc volt mindig.
A képen látható "főzelék" nem saláta, ne tévesszen meg senkit sem. Minden benne van ami egy kelkáposztafőzelékben benne van, a rántás kivételével. Az íze fenséges, nagyon ízlett.
Egy kis fej apróra vágott hagymát, 3 gerezd fokhagymát olívaolaj és vaj keverékén megdinszteltem, majd a csíkokra vágott, kb. 60 dkg kelkáposztát hozzátettem. Sót, őrölt köményt, oregánót szórtam bele, majd a vékonyra gyalult 3 kicsi szem krumplit, 2 kis cukkinit. Kevés vizet is adtam hozzá, mert nem takartam le a "főzeléket". Pontosan olyan lett, ahogyan szeretem a zöldségeket, nem szétfőve, de nem is keményen, ízében pedig finom kelkáposztafőzeléket idézve.

A savanyúság projekt


Az üvegekben és a tetején látható harang, vagy tulipán formájú paprika is a kertemben termett. Kíváncsiságból vettem a paprika palántát a piacon. A kicsi paprikát már évek óta ültetem, méregerős, és jól érzi magát a kertünkben, mert mindig bőséges termést hoz, minden kis bokor.
A harang alakú miatt viszont hallgathattam a kedvesemtől, mert nehezményezte, hogy csak, nő-nő, és nem csinál semmit, virágot is csak elvétve hoz. Aztán egyszer csak kiderült, hogy telis tele van kicsi zöld paprikákkal, amiket aztán elkezdetem lelegelni és csalódottan állapítottam meg, hogy nem erős, pedig amikor a savanyúságosnál vásárolni szoktam, az mindig csipős volt. Néhány nap múlva derült ki, hogy minél nagyobb a paprika, annál erősebb. Ráadásul már vagy másfél méter magas, és ugyanannyi széles. Nem mondom, látványos, és rengeteg paprika van rajta, 30-40 %-t ha leszedtem eddig.
A savanyúság készítés mindig a kedvesem "bulija", én csak asszisztálok, meg az üvegekbe dugdosok, mert kisebb a kezem. Tartósítót semmit sem használunk. A savanyúság leve mindig azonos módon készül. 1 liter víz, 3,5 dl 10%-os ecet, 2 dkg só, 4 dkg cukor felforralva, lehűtve. Ráöntjük az üvegekre, amit még 2 napig nézegetünk, ha kell pótoljuk a levet, amit a zöldségféle magába szív, aztán lezárjuk és a végső helyére tesszük. Ha uborkát vagy egyéb dolgot teszünk el, akkor természetesen mindenféle ízesítés történik, pl. torma, tárkony, magok, fokhagyma, kapor, kedvünk, vagy ízlésünk szerint.
A paprikabokorról készült képen alig látszanak a paprikák, mintha mindegyik levélnek álcázná magát. Ha figyelmesen nézed, látszanak.

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!