2009. szeptember 13., vasárnap

Karalábé főzelék


Szeretem a karalábé főzeléket.(is) Nyersen, akár salátába is imádom, de főzeléket már régen készítettem. Két éve Editkétől a kolléganőmtől kaptam néhány karalábé palántát, amit aztán azzal, hogy majd csak lesz vele valami, elültettem a kertünkben, ott, ahol csak találtan egy kis helyet. Augusztusra aztán kiderült, hogy valami óriás fajta, mert elborította a kertünket a sok- sok karalábé, lenyűgözően terjeszkedett, hatalmas leveleivel beárnyékolva mindent. Családom szerint ez valami genetikai mutáció volt. A legnagyobb 2,5 kg-t, az átlag 1,5 kg-t nyomott. Nagyon finom volt, nem volt fás, még a mélyhűtőbe is kellett tenni, mert az ajándékozások mellett sem győztük megenni. Mindenféle készült akkoriban belőle, kár, hogy akkoriban még nem írtam a blogot.
Két hatalmas karalábét (1 kg volt együtt) kisujjnyi vastagságú hasábokra vágtam. 1 fej hagymát kis vajon megfuttattam, 2 gerezd fokhagymát hozzáadtam, majd a karalábékat is. Sóztam, borsoztam, kis lángon pároltam. Enged levet is, de egy kicsi vizet azért tettem hozzá. Egy csokor petrezselymet, egy ág lestyánt összeaprítottam, felét még a párolás közben beleszórtam. 2 dl tejszint 2 csapott evőkanál étkezési keményítővel simára kevertem és behabartam a főzeléket. Végül még meghintettem a többi petrezselyemmel. Nagyon finom!

Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!