2010. május 10., hétfő

Citromos mascarpone torta

Nem, nem unalmas a mascarpone torta! Azt hiszem, nekem ez a mennyiség, ez állag bevált, így fogom ezentúl készíteni. Életem párja szereti a citromos fagyit, a citromos nápolyit, amit már készítettem is a kedvéért. Ezt a tortát olyan szavakkal illette, amit itt most nem írnék le, de dicséretként használta. Amíg mi az első szeletet fogyasztottuk, ő már a második szeletet habzsolta. Az ismétlés a tudás anyja, itt a hozzávalók:

15 dkg darált háztartási keksz
8 dkg vaj
reszelt citromhéj

50 dkg mascarpone
porcukor ízlés szerint
1 dl citromlé(2 db normál méretű citromból nyerve)
reszelt citromhéj
2 dl habtejszín
1 zacskó zseléfix

1 citrom a tetejére
citromfű

Az olvasztott vajjal összekevertem a kekszport amibe citromhéjat is reszeltem, majd a 20 cm széles tortaforma aljára simítottam. A hűtőbe tettem amíg a krémet elkészítettem. Az 50 dkg mascarponét cukorral és a citromlével összekevertem. A tejszínt kemény habbá vertem, a zselatin fixet a zacskón lévő leírás szerint használtam hozzá. Legvégül a habot és a mascarponét elegyítettem, lazán beleforgattam a maradék reszelt citromhéjat. Az egészet a tészta tetejére simítottam, egy éjszakára a hűtőbe tettem dermedni. Tálaláskor citromszeletekkel és citromfűvel diszítettem. Nincs mit szerénykedni, fantasztikusan finom lett!

1 megjegyzés:

Tímea Dóra Szaszák írta...

En ugyan csak a krém receptjét készítettem el, mert szükségem volt egy stabil tortalapokhoz való citromkrémre, de az is isteni finom lett piskóta tortán is.Bátran ajánlom a receptet,és hálásan köszönöm!Mentettem! :)
Üdv, Szaszák Timi Budapestről

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!