2011. szeptember 4., vasárnap

Karamell torta


Ariel tortájának neveztük el, mert születésnapi torta nem lehet, hiszen nincs még hatodika. Búcsú torta hülyén hangzik, a toffifee torta is, viccelődtünk, nem tudjuk, hogy Arielnek ízlene-e, de most már mindegy, róla neveztük el.

Hozzávalók a 18 cm-es formához, ahogyan készítettem:
50 dkg mascarpone
1 db 340 dkg-os konzerv sűrített tej
zselatinfix
1 kávéskanálnyi vaj
maréknyi piskóta tallér
3-4 evőkanál tejszín
1 doboz toffifee díszíteni

A karamell készítés volt a leghosszadalmasabb és a legegyszerűbb dolog ebben a projektben. A konzervdobozt egy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, majd mint egy húslevest, a forrás után a legkisebb fokozatra állítva 2 óránál is többet főztem. Nagyon finom karamell lett belőle. Hozzákevertem a mascarponét és a zselatinfixet. A vajjal kikent tortaforma aljára egy sor piskóta tallért fektettem, amit meglocsoltam a tejszínnel. Rásimítottam a karamell krémet, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem. Tálaláskor toffifeevel díszítettem. Tovább tartott leírni, mint bekapni!


Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!