2009. február 24., kedd

Müzli szelet megint


Nem adom fel! Készítettem már többször is, de gyarló ízlésem a "bolti" után vágyik. Amit Bodza konyháján láttam, meggyőzött arról, hogy házilag sem lehetetlen előállítani. A képei pedig gyönyörűek lettek. Nem teljesen ugyanazokból az összetevőkből, de a mennyiséget megtartva készítettem.
Hozzávalók:
15 dkg zabpehely
15 dkg gyümölcsös müzli
5 dkg mogyoró
5 dkg mazsola
5 dkg aszalt mangó
5 dkg napraforgó mag
1 bő evőkanálnyi szezámmag

10 dkg méz
5 dkg cukor
5 dkg vaj
kevés citromlé

A mézet, cukrot, vajat, citromlevet felfőztem, picikét karamellizáltam, majd hozzákevertem a száraz anyagokat. Sütőpapírral bélelt kisméretű tepsibe nyomkodtam, a papír tetejét ráhajtottam, könyvet tettem rá, majd még kettőt, és végül ráültem. Nem fogom megmondani, hogy hány kiló vagyok, hiába nevetsz! Sietni kellett, mert Bodza szerint csak 10 percig lehet szelni. Nos ez nem igaz, mert 10 perc után felszeltem a frissen élezett késsel, nem tökéletes eredménnyel. Később megpróbáltam tovább aprítani kíváncsiságból, teljes sikerrel, mert azoknak szép éles lett a széle. Persze az már a fényképezés után történt. Az íze fantasztikus, ropogós, pont olyan , ahogyan szeretem!

1 megjegyzés:

Ági írta...

Ez szédületes! Azt hittem, hogy ez csak iparilag előállítható! Ki kell próbálnom a házilagosat is, házi aszalt gyümölccsel! Csodás!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!