2008. március 20., csütörtök

A megbízható zserbó

Sokszor sütöttem, sok helyen ettem, nem lehet benne csalódni. Próbáltam újítani, sütöttem mogyoróból, használtam hozzá áfonya lekvárt, hiába, az igazi diós, sárgabarack lekváros!

Hozzávalók, ahogy én sütöm:
60 dkg liszt
10 dkg porcukor
25 dkg vaj
csipetnyi só
1 dl tej
1 1/2 dkg élesztő
2 tojás sárgája
1/2 dl rum
45-50 dkg darált dió
30 dkg kristálycukor
30-40 dkg lehetőleg jóféle házi sárgabarack lekvár
tortabevonó vagy csokoládé izlés szerint





Az élesztőt egy kis cukorral elmorzsolom a tejben és hagyom felfutni. Aztán összeállítom a tésztát, három gombócot készítek belőle és 1 órán át pihentetem, hidegre teszem. Közben megdarálom diót, amit a kristálycukorral összekeverek. A tésztát nagyon vékonyra, kb 2-3 mm-re nyújtom, beleügyeskedem a tepsibe. Megkenem a barack lekvárral, amire ráhintem a cukrozott dió felét. Erre jön a következő lap, lekvár és dió, majd a harmadik lap. Megszurkálom, 180 C °-os sütőben kb 30 perc alatt megsütöm.
Kedves kolléganőm, Anika találta ki a következő manővert, ami a zserbónál nagyon bevált. A kész forró sütemény tetejére ráhintem a megreszelt, vagy ahogy tetszik, felaprított csokoládét és lazán szétkenem egy késsel. A csokoládé pedig egyszerűen ráolvad, szinte hozzánő a sütemény tetejéhez és tökéletes, jól vágható mázat képez rajta. A zserbóm miután viszonylag nagy tepsiben sütöm nem túl magas. Kicsi téglalapokra, harapásnyi darabokra vágom, mert így is kalória bomba minden falat. Úgy tűnik családom egyébb tagjai ezzel nem igazán törődnek, amikor a zserbó "eltűnik".

1 megjegyzés:

dkg írta...

A legfinomabb zserbó ami a neten van:) Köszi a receptet!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!