2009. június 1., hétfő

Egytálétel


Egy pocsék esős napon még főzni sincs kedve az embernek. Az ebéd persze nem várhat, meg az egyéb háztartási munkák sem, így aztán igyekeztem, hogy minden egy edényben, lehetőleg gyorsan készüljön. Így készült hát az egytálétel:

Karajszeleteket sütöttem elő egy nagy lábasban, félretettem. Azután a padlizsánkockákat sütöttem ugyanott, majd ezeket is félretettem. A következő egy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, és a kockákra vágott gomba, bors. Dinszteltem néhány percig, majd összekevertem a hússzeletekkel, a sült padlizsánkockákkal, és két maroknyi apró újkrumplival. Együtt pároltam az egészet, és végül egy nagyobb, héjától megszabadított, apró kockára vágott paradicsommal szórtam meg. Ezzel már csak éppen összemelegítettem. Az eső közben változatlanul zuhogott. A petrezselyem a kert végében lakozik, így, aztán a legközelebbi rukkolabokorig rohantam, néhány szálat tépni a díszítéshez.


2 megjegyzés:

BeckZsu írta...

Hát most is, máskor is kiderült már, hogy eléggé hasonló az ízlésünk :)))

Főz és fecseg írta...

Nekem is úgy tűnik kedves Zsu!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!