2009. június 7., vasárnap

Kuszkuszos epertorta

A blogokon szörfölve akadt meg a szemem Maimoni epertortáján, tőle kaptam ihletet. Nem lehet Fűszeres Esztert sem kihagyni a történetből, hiszen Jeruzsálemi túrótortáját én is kipróbáltam, szóval a kuszkuszt sokoldalúan lehet használni.
Az én verzióm szerint a 26 cm-es tortaformát folpackkal kibéleltem, majd elterítettem benne a kuszkuszt (2,5 dl kuszkusz másfélszeres vízzel, 5 dekányi vajjal elkészítve) A tetejére simítottam az epres keverék felét(1 nagy doboz joghurt , 1 nagy doboz tejfel, porcukor, 2 tasak Zselatinfix, 25 dkg eper, amit villával összetörtem, reszelt citromhéj), erre darabokra vágott epreket tettem, majd a keverék másik felét. Egy éjszakát állt a hűtőben. Tálaláskor eperrel és citromfűlevélkékkel díszítettem. Tényleg nagyon egyszerűen, kevés fáradtsággal készíthető ez a torta, de legközelebb egy kis vékony vajas piskótát fogok sütni, mert akár kekszmorzsával, akár kuszkusszal készül a torta alapja, nem érzem elég biztonságosnak, mindig félek hogy szétesik az egész. Ez ugyan még nem történt, meg, de mindig nagyon óvatosan bánok vele.


Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!