2009. március 22., vasárnap

Török lencseleves

Soha nem szoktam étteremben levest enni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem, azért, mert szívesebben csipegetek valami előételt, de nem szeretnék jól lakni a főétel előtt. Ezt a levest viszont egy olyan napon ettem, amikor pocsékul voltam, a torkom se volt rendben és valami kis melegre vágytam. Első kóstolásra beleszerettem, próbáltam az összetevőket beazonosítani. Nagyjából sikerült is, de azért utána néztem interneten, aztán megalkottam a magam változatát.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:

25 dkg vörös lencse(a normál lencsével se rossz, de a vörös az igazi)

olaj

1 fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

2 db paradicsom

2 púpos evőkanál kukoricadara

só, bors, csipetnyi kardamom

bazsalikom

menta, most 2 evőkanál mentaszósz (eredetileg valami húsféléhez szánva)


Az apróra vágott hagymát, fokhagymát kevés olajon megfuttattam, hozzáadtam a héjától megszabadított, kicsi kockákra aprított paradicsomot. Ezután a lencse következett, és a fűszerek. Felöntöttem 1,8 l vízzel(alaplé lett volna az igazi), majd belekevertem a kukoricadarát. Puhára főztem, és kész. A fényképen látható zöld szint a leves a mentaszósztól kapta.

0 megjegyzés: