2009. március 15., vasárnap

Cékla már megint


Sült, vagy inkább párolt cékla joghurttal, jól hangzik, igaz? Az íze hihetetlen! Sült csirke mellé készítettem, és azonnal főszereplővé lépett elő, nem hagyta magát. Nagyon szeretjük! Két hatalmas hosszúkás céklát ( tisztán 90 dkg) hasábokra vágtam, majd 2 evőkanál olajon elkezdtem dinsztelni. Sóztam, egy késhegynyi őrölt köményt szórtam rá, reszeltem hozzá 2 gerezd fokhagymát, és hagytam párolódni. Amikor már úgy éreztem, hogy még roppanós, de már puha, 2 evőkanál mézet, 2 evőkanál balzsamecetet kevertem bele. Ezzel már csak pár percig karamellizáltam, amíg mindent bevont a finom íz.
Amikor meghűlt, egy éjszakán át lecsurgatott, kis fokhagymával ízesített joghurttal tálaltam. Ízlés szerint lehet összekeverni, vagy csak mártogatni a joghurtba.

Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!