2009. szeptember 14., hétfő

Vörösboros párolt cékla


Nagyon szeretjük a párolt vöröskáposztát. Amikor szezonja van gyakran készítem is. Kijelenthetem azonban, hogy most már ellenfele akadt, ami nem más, mint a párolt cékla.
1 kg céklát kedvenc segédemmel, életem párjával vékonyra gyalultattam. Kevés olajon két mokkáskanálnyi őrölt köményt kicsit megpattogtattam, majd hozzátettem 2 fej vékonyra szelt hagymát(természetesen lilahagymával az igazi, de most nem volt itthon, mert "elsalátáztuk"), belereszeltem 2 gerezd fokhagymát, végül a céklát. Sóztam, borsoztam, összekevertem, lefedtem, pároltam. Kis idő múlva 1 dl finom száraz vörösbort adtam hozzá. Amikor már majdnem késznek gondoltam, 1 evőkanál narancsos balzsamecetkrémet is adtam hozzá. Összesimultak az ízek, fantasztikus lett!

4 megjegyzés:

lúdanyó írta...

De jó ötlet! Eszembe nem jutott volna káposzta módjára készíteni, pedig :)

Főz és fecseg írta...

Pedig:), fantasztikus!

Thrini írta...

Éppen ilyen káposztamódra készített salira gondoltam, köményesen, lilahagymával. Már érzem is a számban az ízét. De előtt még jön egy verzió, amit már kigondoltam. Utána tuti, hogy ez lesz. :) Köszi!!

Suzy írta...

töltött dagadót csináltam karácsonyi menünek és ezt pedig mellé... isteni lett, nagy sikere volt, köszi! :)

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!