2008. szeptember 13., szombat

Muskotályos körtelekvár


A recept eredetileg Frank Júlia befőzős szakácskönyvéből származik. Módosítások persze történtek azóta a recepten, itt tehát az én változatom áll. Hirtelen ötlet volt a körte vásárlás, de nem véletlen. Karcsi, aki a kedvenc gyümölcs árusunk, ajánlotta a körtéjét, hogy finom érett és puha. Karcsiról tudni kell, hogy, ha Ő ajánl valamit, akkor nincs mit fontolgatni, el kell fogadni. Saját gyümölcseiket árulja, a családi vállalkozásnak tagja a felesége, fiai és a menye is. Úgy tudom, hogy egyik fia a Fény utcai piacon árul, a család többi tagja pedig bizonyos napokon a mi piacunkon. Isteni almákat árul többek között, télen- nyáron, mindig kifogástalan az áruja, és meglehet bízni benne. A vilmoskörtével az a helyzet hogy egyszerre megérett, és ha már barnul a külseje, akkor már nem veszik meg, úgy hogy Karcsi nem restelte olcsóban adni.

A hozzávalók, ahogy én készítettem:
3 kg érett vilmoskörte
4 dl muskotályos bor
1 citrom leve
90 dkg kristálycukor
3 szem szegfűszeg
1 mokkáskanál őrölt fahéj

A meghámozott körtéket kicsumáztam és darabokra aprítottam, egy citrom levével összekevertem, hogy ne barnuljon meg. A befőző lábasba tettem a borral és a 3 szem szegfűszeggel és kevergetve elkezdtem főzni, elég nagy lángom, mert a bornak párolognia kell. Nem tartott azért ez sokáig, hiszen a körte puha volt és elég hamar szétfőtt. Kihalásztam a szegfűszegeket és tessék- lássék a merülő mixerrel még pépesítettem egy kicsit. Ezután adtam hozzá a kilónkénti 30 dkg cukrot, összesen tehát 90 dkg-t és a mokkáskanálnyi őrölt fahéjat. Kislángon kevergetve addig főztem, amíg már elég sűrűnek találtam. Mire besűrűsödik, különlegesen finom zamata lesz, ízei koncentrálódnak. Előmelegített üvegekbe töltöttem a lekvárt és a gőzölő fazékban a víz forrásától számítva 20 percig hagytam csendesen gyöngyözni. Közben jól elvitatkozgattunk a kedvesemmel, hogy mennyivel egyszerűbb és olcsóbb a száraz dunszt. Igen, igaz, hogy én inkább dunsztolni szoktam ezt a lekvárt is, de az eredeti recept gőzölni írta. Amúgy a vízben hagytam kihűlni az üvegeket.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Egész biztosan isteni!!!!

evacili írta...

Ma megcsináltam, csodálatos íze van.Ha finomat akarsz enni, ezt meg kell kostolnod!!!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!