2013. július 30., kedd

Mentás paradicsomsaláta



Tudom, hogy nagyon egyszerű, nem is recept. Mégis más, mint ahogy eddig készítettem, mert menta is van benne. Tele van a kertem tudatosan ültetett és használt fűszernövényekkel, de azt hiszem, még mindig nem használom elég bátran mindegyiket. Többféle mentám van, terjed mint a gaz, nem győzöm zabolázni. Nagyon kedvelem az ízét, és rájöttem, ha csak egy kevés van a salátában, nem nyomja el az ízét, de valami plusz kis hűvösséget ad azért.
Ehhez a salátához a kertemben szedtem apró paradicsomokat, amit aztán a hagymával azonos vastagságúra(vékonyságúra) szeltem. Petrezselymet, mentaleveleket jó apróra vágtam. Citromléből, kevés barna cukorból, sóból, olívaolajból mártást készítettem. Mindezt összekevertem, hűtöttem. Nagyon finom saláta volt.

Cukkinispagetti paradicsommal



A hőség mindenki agyára megy. Nem népszerű hely ilyenkor a konyha, pedig nem csak inni, enni is kell valamit. Muszáj volt egyik nap buktát sütnöm, ami után hatalmas jégdarabokkal hűtöttem a sütőt és a konyhát. Sokszor főzök a szabadban is, szerencsére megtehetem. Mostanság leginkább a salátákat részesítjük előnyben. Egy szelet hússal, hallal, grillezett sajttal bőségesen elég ebédre is. Az NL Cafén találtam az alábbi ételhez ötletet, ami nagyon emlékeztet a Gitta blogján sokszor megcsodált ételekhez. Egyszer például a legnagyobb téli zimankóban készített ilyen ételt és akkor én kissé borzongva olvastam, mert abban a hidegben nem tudtam elképzelni hogy olyat ennék Most annál inkább.

Hozzávalók 2 személyre, ahogyan készítettem:
50 dkg cukkini hosszában vékonyra gyalulva
1 sárgarépa, úgy 10 dkg
10 dkg zeller
25-30 dkg paradicsom
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál só
½ mokkáskanál őrölt bors
bazsalikom
½ citrom leve és a héja
2 evőkanál olívaolaj
3 dkg szeletelt mandula

A paradicsomokat kockára vágtam, a levét, a magjait kikaparva. A sárgarépát, fokhagymát, zellert, a citrom héját egy tálba reszeltem. Bazsalikomot szaggattam hozzá, a sót, borsot, citromlevet, olíva olajat és a paradicsom levét hozzá adtam. A merülő mixerrel jó pépesre kevertem. Az elkészült mártással és a paradicsom kockákkal a cukkinispagettit összekevertem, mandulával és bazsalikom levelekkel megszórtam. Ebben a hőségben tökéletesen laktató, finom étel, még a sajtot sem hiányolta róla életem párja. Szezámmaggal meghintve is kiváló.

2013. július 6., szombat

Sült cukkinis tészta

















A sült cukkini ötlete azért merült fel bennem, mert használtam a sütőt, és ha már úgy is be kell kapcsolni, akkor a további hasznosításnak semmi akadálya. A sütőpapírt kiolajoztam és beleterítettem a fél centisre szelt cukkiniket,(három kis darab, összesen kb.25-30 dkg) gyengén megsóztam, néhány kakukkfűágat  rámorzsoltam. Nem néztem, hogy mennyi ideig sült, csak a színét néztem, kész-e. Kis darabka kolozsvári szalonnát csíkokra, zöld erős paprikát karikára, fokhagymát apróra vágtam, majd mindezt egy serpenyőben összesütöttem. 20 dkg farfallét sós vízben megfőztem. Végül a serpenyőben mindent összekevertem. Kedvünkre való, gyors finom ebéd volt.

Csak egy dinnye


Jót nevettem, amikor megláttam a piacon ezt a szív formájú ikerdinnyét. Forgatgatva aztán egész mást is tudott formázni, ki ezt, ki azt látta benne. Jó hangulat, nevetgélés lett a vége, ami  nem baj, hiszen addig sem az árak miatt mérgelődtünk. Finom volt!




2013. június 16., vasárnap

Mustáros, citromos karalábéleves

Rengeteg krémlevest készítek. Megdöbbentem, hogy milyen sokféle szerepel a blogomon. Nem tudom az okát, hogy miért, de az biztos, hogy így valahogy könnyebb kísérletezgetni a fűszerekkel, az ízekkel. Ez a karalábéleves nagyon tetszett a családomnak. Nem az a menzán utált leves fás karalábéval, hanem friss, üdítő nyári leves.
Amit még megfigyeltem a krémlevesekről, az az, hogy nem túl fotogének. Muszáj valamit mellé komponálni a hozzávalókból, mert a színe, kinézete bizony nem árulkodó, sőt akár kissé riasztó.

Hozzávalók négy személyre, ahogyan készítettem:
25 dkg zsenge karalábé
1db burgonya(10 dkg)
1 evőkanál vaj
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
3 teáskanál csípős angol mustár
1/2 citrom leve
citromfű
A felaprított hagymát, fokhagymát a vajon megdinszteltem. A karalábét és a burgonyát a reszelő durva fokán egyszerűen a fazékba reszeltem. Sóztam, borsoztam, két teáskanál jóféle, csípős angol mustárt adtam hozzá, majd annyi vízzel engedtem fel, hogy négy személyre elég legyen.
 Mondtam már, hogy imádom a svéd áruházból származó fazekaimat? A kicsit, meg a nagyobbat a tésztafőző betéttel, ugyanis az oldalán belül ott a mérce, ami igen kényelmessé teszi a főzést, hiszen nem kell a saccolásra, vagy a mércére hagyatkoznom.
Talán negyedórát főztem a levest, amikor a kóstolás után még egy kanál mustár hozzáadása mellett döntöttem. Egy citromfű ágat is dobtam bele és egy nagy citrom felének a levét csorgattam hozzá. Amikor késznek ítéltem a levest, a merülő mixerrel még simábbra kevergettem. Kivételesen mindenféle feltét nélkül ettük, de így is nagyon finom volt.


2013. június 15., szombat

Vargabéles














Régebben gyakran szerepelt a szombati menüben, mert egy kiadós levessel finom ebédnek számított, nagyon szerették a fiaim. Most tárkonyos raguleves mellé készítettem és túlzás nélkül mondhatom, hogy nagy sikere volt.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
1 csomag réteslap
500 gr túró
150 gr tejfel
1 vaníliás cukor
4-5 evőkanál cukor, ízlés szerint
1/2 citrom leve(sajnos a csomagoláson az szerepelt, hogy a héja emberi fogyasztásra alkalmatlan)
maréknyi  mazsola
50 gr vaj
120 gr házi cérnametélt
3 tojás

A cérnametéltet enyhén sós vízben nem túl puhára főztem, leszűrve kevés vajjal összekevertem és félretettem hűlni. A túrót  a cukrokkal, a tejfellel és a tojások sárgájával egyneművé kavartam. A tojások fehérjét kemény habbá vertem. A túróhoz adtam a tésztát, a mazsolát, végül a tojáshabbal lazítottam a masszát.
Közepes méretű tepsit vajjal kikentem és a réteslapok felével kibéleltem. Imitt-amott közé vajaztam egy kicsit, ahogy tudtam. Beleöntöttem a túrós tésztát, majd a maradék réteslapokat rásimítottam. A tetejét a maradék vajjal megkentem és 180°C-on 30 percig sütöttem.


2013. május 19., vasárnap

Csokoládétorta, az a bizonyos "kis fekete"


Hosszú idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, nem véletlenül. Egy lakásfelújítás közepette elromlott számítógép hiánya csak néhány napig sokkoló. Bizony, lehet élni internet nélkül is. Nehezen. Nagyon nehezen! Persze, meglehet kérni az éppen Amerikából telefonáló fiunkat, hogy keresse már meg azt a fránya telefonszámot, amit azért nem írtam le, mert a gépen mentettem el, most pedig halaszthatatlan a szerződéskötés miatt. Tudnék még hasonlókat mesélni, de most már túl vagyunk a lakásfelújításon és van új gépem is.
Főztem is közben, sütöttem is, de csak mértékkel, bár nem a konyha volt az elsődleges terepe a felújításnak. Ez a csokoládétorta azonnal a kedvencem lett. Nem is értem, hogy tudtam élni eddig nélküle. A fáma szerint minden nőnek szüksége van egy kis fekete színű ruhára, mert anélkül nem teljes a ruhatára. Hugh Fernley-Whittingstall szerint "Minden szakács kulináris repertoárjában lennie kell egy kis éjfekete színű csokitortának". Nos ez az ő tortája lett a kedvencem, az bizonyos "kis fekete". Így teljes a ruhatáram és a kulináris repertoárom is.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
25 dkg étcsokoládé(74 %-os)
25 dkg vaj
4 közepes tojás szétválasztva
20 dkg kristálycukor(fele lágy barna cukor)
5 dkg liszt
5 dkg őrölt mandula

Gyors és gazdag ez a torta, az biztos, de van, amikor nem a kalória számlálgatás a legfontosabb, hanem az élvezet. Sokat nem lehet belőle enni, mert egy szelet után garantáltan elmúlik a napi csokiéhséged. A közepe kicsit ragacsos(olyannak kell lenni), enyhén karamelles ízű a barna cukortól, egyszóval fantasztikus!
A kockára tördelt csokoládét és a vajat gőz felett kevergetve megolvasztottam. A tojások sárgáját a kétféle cukorral jól összekevertem, hozzáadtam a langyos vajas csokoládét, a lisztet és a mandulát. A külön felvert tojáshabot lazán, vigyázva, hogy ne törjön össze, hozzákevertem.
Kivajazott, az alján kibélelt, 24 cm átmérőjű tortaformába öntöttem a masszát. 170°C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem. 10 percig hűlt, aztán vettem ki a tortaformából. Hugh szerint melegen, hidegen fogyasztható, tejszínnel, créme fraiche-sel, görög joghurttal. Mi hidegen ettük, ki tejszínhabbal, ki fagyival.


 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!