2012. november 24., szombat

Quiche lorraine-francia szalonnás lepény



















Régebben a legnagyobb tepsit használtam a készítésekor, ma már elég egy 26 cm-es kerek forma is. Nagyon kiadós, finom lepény, hús nélkül is kiváló.

Hozzávalók 4 személyre, ahogyan készítettem:
30 dkg liszt(20 dkg tönköly, 10 dkg hajdina)
2 dkg élesztő
1 dl rizstej
1 kávéskanál cukor
1 tojás
2 evőkanál olaj
a töltelékhez:
10 dkg nyers, füstölt karaj
50 dkg póréhagyma
1 fej lila hagyma, mondjuk a színe miatt
1 evőkanál vaj( nálam ghí)
3 dl rizstej
2 tojás
szerecsendió
2 evőkanál reszelt parmezán

A tejjel, cukorral felfuttatott élesztővel és a többi hozzávalóval rugalmas kelt tésztát gyúrtam. Sütőpapírral kibéleltem a formát, amibe aztán beleterítettem a kerekre nyújtott lapot. A forma oldalára is igazítottam bőven, az alját megszurkáltam, majd letakarva félretettem kelni.
Szalonnám nem volt itthon, ezért használtam a karajt, amit gyufaszál méretű csíkokra vágtam. Egy serpenyőben megolvasztottam a ghít, rászórtam a húst, majd a felkarikázott hagymákat és megpároltam. A két tojást villával kicsit felvertem, megsóztam, szerecsendiót, sajtot reszeltem hozzá, belekevertem a rizstejet. Egy óra kelesztés után a tésztára terítettem a hagymát, majd a tojásos tejet. 190°C-on légkeveréssel pirosra sütöttem.  A nagy sikerre való tekintettel hamarosan készítek újra, de lehet, hogy akkor valami kenyérlángos félét.


Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!