2010. július 19., hétfő

Kelkáposztafőzelék

Igen ez az, a klasszikus kelkáposztafőzelék. Nem sűrű, illetve nem a rántástól áll meg a kanál benne. Mégis van benne rántás, mert az íze miatt kell.
A kilósforma kelkáposztát cikkekre vágtam, majd elkezdtem rétegezni a fazékban apróra felkockázott egy fej vöröshagymával, bőséges fokhagymával, néhány ágacska oregánóval(szépen virágzik a kertemben). Megszórtam őrölt köménnyel, sóval és annyi vizet adtam hozzá hogy egy ujjnyira ellepje. 5 darab krumplit felkockáztam és a már vagy 10 perce szigorúan fedő nélkül rotyogó főzelékhez adtam. Közben elkészítettem a rántást, 2 csapott kanál lisztet olajon a zsemle színűnél sötétebbre pirítottam, teáskanálnyi pirospaprikával megszórtam, vízzel felengedtem. Az elkészült rántást a kelkáposztához kevertem és néhány percig együtt főztem takarékon. Finom volt, így is nagyon szeretem, de szoktam másként, "lightosabban" is készíteni. A húsevőknek virslivel tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!