2010. február 21., vasárnap

Hagymalekvár


Most jött el az ideje az ideje a kipróbálásának. Amikor az interneten utána néztem, hogy miként készül, meglepődtem, mert céklából hasonló módon készítem.
Az összes lila hagymát megpucoltam, 90 dkg lett tisztán. Kockákra vágtam, a csirkesütésből megmaradt zsiradékon elkezdtem sütni. Néhány perc múlva meghintettem körülbelül két teáskanál cukorral, amivel karamellizáltam. Megsóztam, tekertem rá egy kis fekete borsot, adtam hozzá balzsamecetet és egy dl vörösbort. Innentől magára hagytam, de félóra múlva megint öntöttem hozzá egy dl vörösbort. Amikorra ezt elfőtte, készen lett a hagymalekvár. Finom, pikáns, hidegen, melegen, húsokhoz, sőt még pirítóshoz is eltudom képzelni. A dinsztelt lila káposzta és a cékla után itt a harmadik "lila költemény", ami családom férfitagjainál is nagy sikert aratott.

1 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

No, ezt ki kell próbálnom!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!