2008. október 23., csütörtök

Sütőtökleves

Hozzávalók:
90-100 dkg sütnivaló tök( pucolatlanul)
1 evőkanálnyi vaj, ugyanannyi olívaolaj
kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ujjnyi gyömbér

fehérbors
1/2 citrom leve
4 db kicsi méregerős paprika a kertemből
a tálaláshoz petrezselyem és tökmag

Levest még soha nem főztem sütnivaló tökből. A mostani kísérlet olyan jól sikerült, hogy máskor is fogok készíteni és akkor tejszínnel is ki fogom próbálni. Most is oda készítettem a tejszínt, de a kóstolgatás eldöntötte, hogy önmagában is megállja a helyét. Nekem kicsit csípősnek tünt, de az urak lelkesen tiltakoztak és kanalaztak.
Az apróra vágott hagymát, fokhagymát megfuttattam a vaj-olíva keveréken, belereszeltem a gyömbért, hozzáadtam a magjaitól megszabadított, összeaprított csípős paprikákat(a kertemből) és a kockára vagdosott tököt. Sóztam, borsoztam, felöntöttem 1,2 liter vízzel, 1/2 citrom levével és puhára főztem. Miután összeturmixoltam, kiderült, hogy elég sűrű, és nem kívánkozik hozzá semmi más a pohár vízen kivűl, amivel az égető érzést csillapítottam a szám szélén. A leves tetejére petrezselymet hintettem és tökmagot ropogtattunk hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!