2012. március 4., vasárnap

Paleo sütemény (majdnem)


Nagyon érdekel a paleo táplálkozás, nézegetek, olvasgatok és most már próbálkozom. Tökéletesen nem felel meg az alábbi sütemény a paleos elvárásoknak, mert zabpehelyliszt is van benne, de ami késik, az nem múlik, majd legközelebb...

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
3 db nagyméretű tojás
csipet só
15 dkg xilit
mokkáskanálnyi vanília
1,5 dl szőlőmagolaj
20 dkg őrölt mandula
10 dkg zabpehelyliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
10 dkg aszalt meggy

A tojások fehérjét sóval, vaníliával, kevés xilittel kemény habbá vertem. Ezután következtek egyenként a sárgájuk, majd az összes xilit és az olaj. Az előre összekevert száraz anyagokat laza mozdulatokkal beleforgattam a tojáskrémbe, majd legvégül a meggyet. Sütőpapírral bélelt kisméretű tepsiben 180°C-on 30 percig+ tű próbáig sütöttem. Magas, puha, kicsit morzsalékos nagyon finom sütemény lett.

Nincsenek megjegyzések:

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!