2010. november 21., vasárnap

Kávétorta konfettivel a tetején

Nem a főzést hanyagoltam el mostanában, csak az életem lett más. Más, mert a kedvtelésem, a blogírás, háttérbe szorult. A kedvesem betegsége, műtét utáni felépülése mindennél fontosabb lett számomra. Egyszerűen nincs energiám másra. A blogok olvasgatását persze nem hagytam abba és így tettem szert ötletekre a régen vágyott kávétortához.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:

18 cm-es tortaforma

15 dkg omlós keksz

8 dkg vaj

2 evőkanál kakaópor

50 dkg mascarpone

2 dl tejszín

cukor ízlés szerint

3 adag főzött kávé

zselatin

1. A tortaformát alját kibéleltem sütőpapírral. Az összetört kekszet 2 evőkanál kakaóval, az olvasztott vajjal összekevertem, belesimítottam a formába. Hűtőbe tettem dermedni.

2. 2 adag kávét 3 teáskanál zselatinnal felfőztem. A felébe cukrot kevertem, majd egy sütőpapírral bélelt tálcára öntöttem.

3. A harmadik adag kávét a mascarponéval, cukorral jól összekevertem, a felvert tejszínhabbal lazítottam, majd a maradék zselatinos kávét még óvatosan beleforgattam. Rásimítottam a krémet a kekszalapra.

4. A díszítést sajnos nem én találtam ki, Csincsilla kávétortájáról koppintottam. Igaz, én nem kockákkal, hanem a legkisebb kiszúrómmal előállított kávés, zselatin konfettivel szórtam meg a kész tortát.

2 megjegyzés:

csincsilla írta...

szép lett nagyon, gratulálok:)

Főz és fecseg írta...

Köszönöm!

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!