A város, amelyik rabul ejt. A város, amit lehet nem szeretni, büdösnek, roggyantnak titulálni. A város, amit imádni kell! A város, amit látni kell! (Pl. www.gillesvidal.com/)Második szülöttem a Guggenheim Múzeumban gyakornokként dolgozott és Őt látogattuk meg. Sok évvel ezelőtt már jártunk Velencében, és akkor a turistáskodást már letudtuk. Most érettebb fejjel, és azóta már sok felé járva is tudott hatni rám a város, újra és újra, rácsodálkozva. A San Giorgio harangtornyából körbenézve nem csak a háztetőket, hanem a környező szigeteket, a hatalmas forgalmat is lehet látni. A régi metszeteken is ugyanezt látni. Most ugyan kevesen laknak Velencében és a turisták hadával együtt sem éri el azt a népességet, ami a fénykorában jellemezte. A közlekedést hamar meglehet szokni (jó drága), mert a vaporetto olyan, mint a villamos, a turisták néznek, a helybéliek tolják a babakocsit, és lábadra a bevásárló kocsit. Ha mindent látni akarsz, akkor viszont sétálgass Santa Croce-ben, nézz el a gettóba, és olyan helyen vacsorázzál, ahol turistát nem látsz. Olyan étteremben, ahol a környékbeliek a gépelt, egy oldalas étlapról választanak és szép kényelmesen kvaterkáznak. Ahol mindenféle friss halakat, és természetesen borjúmájat velencei módra, szolgálnak fel, a vidékre jellemző borok kíséretében.
Aztán este, hazafelé bandukolva a 16. században érezheted magad, mert az üzleteknek nincsen portálja, becsukják a spalettákat, lehúzzák a redőnyöket, és a város régi arca látható. Nincsenek villogó neonok(közvilágítás persze van), a multik sem látszanak. Vannak persze áruházláncok is, csak ez nem olyan feltűnő, mert a régi házak földszintjén kialakított üzletek néha három házon is keresztülhúzódnak.
A piacok fantasztikusak, legyen az kicsi vagy nagy. Van, aki az "utcán" árul:
Lehet borzongani a halpiacon, a sohasem kóstolt, fura kinézetű halak, és hát az áruk miatt:
Nem szeretek étteremben, cukrászdában fényképezni. Az esetek nagy részében el is felejtem, mert már nagyon éhes vagyok. A gépem sem profi, éttermi viszonyok között nem is tudok olyan képet készíteni, amivel meg lennék elégedve, ezért aztán ritkán teszem, és nem is jó minőségben. A teljesség igénye nélkül:
Sokféle süteményt megkóstoltam, hiszen imádom. A "Dózse kenyerét" már csak itthon kóstoltuk meg. Ez egy borral készített, mazsolával és mandulával gazdagon megrakott gyümölcskenyér.
Aztán este, hazafelé bandukolva a 16. században érezheted magad, mert az üzleteknek nincsen portálja, becsukják a spalettákat, lehúzzák a redőnyöket, és a város régi arca látható. Nincsenek villogó neonok(közvilágítás persze van), a multik sem látszanak. Vannak persze áruházláncok is, csak ez nem olyan feltűnő, mert a régi házak földszintjén kialakított üzletek néha három házon is keresztülhúzódnak.
A piacok fantasztikusak, legyen az kicsi vagy nagy. Van, aki az "utcán" árul:
Lehet borzongani a halpiacon, a sohasem kóstolt, fura kinézetű halak, és hát az áruk miatt:
Nem szeretek étteremben, cukrászdában fényképezni. Az esetek nagy részében el is felejtem, mert már nagyon éhes vagyok. A gépem sem profi, éttermi viszonyok között nem is tudok olyan képet készíteni, amivel meg lennék elégedve, ezért aztán ritkán teszem, és nem is jó minőségben. A teljesség igénye nélkül:
Sokféle süteményt megkóstoltam, hiszen imádom. A "Dózse kenyerét" már csak itthon kóstoltuk meg. Ez egy borral készített, mazsolával és mandulával gazdagon megrakott gyümölcskenyér.
2 megjegyzés:
Velencét soha nem lehet megunni! :)
Ebben teljesen egyetértünk.:)
Megjegyzés küldése