2015. március 24., kedd

Sós citrombefőtt



A képen látszik az új eltevés, előtte pedig az első kísérletem. Lássuk be a citrom egy csodaszer. Lúgosít, gyógyít. Kiválóan működik édességnek, krémekhez, reszelt héja a süteményekhez, sós tésztákhoz, salátákhoz. Sorolhatnám itt reggelig, de felesleges.  Szerencsére némelyik multinál  elfogadható áron, állandóan lehet kapni biocitromot. A piacon kapható citromokat elég megszagolni, hogy elmenjen az ember kedve tőle, büdös és penészes az illata. Az nem alkalmas eltevésre. Azt olvastam, hogy akár 2-3 hónap is lehet az igazi marokkói sós citrom érlelése, de mi egy hónapnál tovább nem bírtuk, meg kellett kóstolni. Néhány nap múlva hozzá fogtam a következő adag elkészítéséhez, mert sebesen fogyni kezdett az első kísérletem.

Hozzávalók, ahogyan készítettem: 
1,5 kg biocitrom
kb.25 dkg só, ami nem lehet jódozott

A megmosott citromokból, pont egy kilót négybe vágtam, illetve bevágtam. Egy teáskanállal sót szórtam a gerezdek közé, majd összefogtam, összenyomtam a citromokat. Az üveg aljára már előre szórtam sót. A rétegezéskor igyekeztem minél jobban beszorítani a citromokat az üvegbe, aztán megint hintetten rá sót. Természetesen levet is enged, de nem eleget. Ekkor a maradék fél kg(ebben az esetben 4 db)citrom levét kipréseltem és a ráöntöttem. Érdemes valamit a tetejére tenni, mert különben a lé tetején csücsülne az összes citrom. Hirtelen egy kicsi mártásos üvegtál akadt a kezembe, szépen elfért a szélesszájú üveg tetején, kiváló nehezék lett. Az üvegben még kicsit zavarosnak tűnik a leve, de hamarosan tiszta lesz és áttetsző. Most megfogadtam, hogy tovább hagyom érlelődni, de hát ember tervez, aztán majd meglátjuk!.......
Az a helyzet, hogy nagyon megkedveltük, múltkor még thai tésztába is tettem, mennyei volt!

2015. március 20., péntek

Kockás torta




A Good Food magazinban láttam meg a Battenberg süteményt, ami az ötletet adta ehhez a tortához. Régebben gyakran sütöttem hasáb alakú sakkszeletet, amit mi lazán kockás sütinek hívtunk. Szóval, emiatt lett ennek a süteménynek a neve kockás torta. Így is, úgy is elég mutatós. Nem túl bonyolult előállítani, megéri kicsit babrálni vele. 

Hozzávalók a 18 cm-es formához, ahogyan készítettem:
Sárga piskóta: 3 tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt, 3 teáskanál olaj, csipet só, vanília
Kakaós piskóta: 3 tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg kakaó és liszt keveréke, 3 teáskanál olaj, csipet só
A karikák közé baracklekvár
A szeletek közé és a torta külsejére ganache krémhez 2dl 30%zsírtartalmú tejszín, 20 dkg 74% kakaótartalmú csokoládé. 

A hozzávalókból szokásos módon piskótákat sütöttem. Mind a két piskótát félbevágtam, a kis képen látható módon óvatosan egymásba igazítottam a kiszaggatott lapokat. Az élüket jóféle házi baracklekvárral megkentem. A ganachehoz a tejszínt felforraltam, majd amikor langyosra hűlt, addig kevergettem a kockákra tördelt csokoládéval, amíg egynemű krémmé változott. A lapok közé kentem csokoládékrémet, majd a külsejét is beborítottam vele.  
 


2015. január 7., szerda

Aloo gobi


Nagy kedvencem ez a finom, indiai vegán étel. A sok hozzávaló fűszer ellenére paprikás krumpli egyszerűségű az előállítása. Érdemes a fűszerek összeválogatásával kezdeni a főzést.

Hozzávalók, ahogyan készítem 3 személyre:
1 kg karfiol (pucolatlanul)
4-5 szem közepes burgonya
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
400 gr hámozott, szeletelt paradicsom(konzerv)
1 ujjnyi gyömbér
olaj ízlés szerint
petrezselyem  
fűszerek:
só, bors
2 tk római kömény
1 tk mustármag
1 tk koriander
1 tk garam masala
1 tk kurkuma
1 tk csípős paprika

A fűszereket, köményt, mustármagot, koriandert, kurkumát, garam masalát a főzőedényben szárazon egy percig pirítom, amíg elkezd illatozni. Aztán kiöntöm egy tálba, amíg újra szükségem lesz rá. Miután porokat használok, nem kell mozsarazni, őrölgetni.
Az olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, reszelt fokhagymát, gyömbért. Hozzászórom a félretett fűszereket, kevergetem, rászórom a csípős paprikát, a kockákra vágott burgonyát. Kevergetem, rázogatom, amíg mindenütt rátapadnak, sülnek a fűszerek. Felöntöm a paradicsom konzervvel, sózom, borsozom, hozzáadom az apró rózsákra szedett karfiolt. Ehhez a mennyiséghez a paradicsom konzerv elég, nem kell vizet adni hozzá. Célszerű rázogatni, nem kevergetni, mert a karfiol összetörhet. Tálaláskor petrezselyemmel meghintem.

2014. szeptember 7., vasárnap

Csokis pite, alias snickers pite

Szeptember hatodikán én mindig tortát sütök. Akkor is, mint most, amikor az ünnepelt nem tartózkodik itthon. Ünnepelni kell, hiszen ezen a napon született a második fiam! Vele aztán "telefonikusan" létesítünk kapcsolatot, megbeszéljük, hogy milyen tortát tesztelünk éppen, amit aztán újból előállítok, ha hazajön végre. Ez a költemény eredetileg Rachel Allen könyvéből származik. Sok blogon láttam már hasonlót, mindenki megsüti a maga verzióját, ez itt az enyém.
Hozzávalók, ahogyan készítettem:
A tésztához:
25 dkg liszt
1 evőkanál porcukor
csipet só
12,5 dkg vaj(laktózmentes)
1 tojás

A mogyorós vajkaramellhez:
10 dkg vaj(laktózmentes)
1,5dl tejszín(laktózmentes)
10 dkg kristálycukor
15 dkg sós mogyoró

A csokoládés réteghez:
2 dl tejszín(laktózmentes)
20 dkg 70%-os étcsokoládé

A tésztához valókból a robotgépben gombócot gyártok, amit folpackba burkolok, majd félórát pihentetek a hűtőben. Amíg hűl, összetördelem a csokoládét, a zacskót csapkodva felaprítom a mogyorót. A vakon sütéshez előkeresem a régi csicseriborsót. Szóval, előkészülők a továbbiakhoz. 
A tésztát kinyújtom, a piteformába igazítom, megszurkálom, sütőpapírt teszek a tetejére, rá a csicseriborsót, 180 °C-on légkeveréssel 15 percig sütöm. Ezután papír és csicseriborsó nélkül még további 5 percet sütöm.
A kristálycukrot megolvasztom, a vajat, tejszínt bele teszem, és addig kevergetem, amíg karamellé sűrűsödik, ekkor beleszórom a sós mogyorót. Mindezt aztán a tésztára kenem. 
A tejszínt meglangyosítom és a csokoládékockákat addig kevergetem benne, amíg egyneművé áll össze. Ezt a krémet a pite tetejére öntöm. A tortát ezennel késznek nyilvánítom. Természetesen hűlnie kell, hogy szeletelhető legyen. 
Nem fogyókúrázóknak készült, jobb nem belegondolni, hogy a mellékelt képen lévő szelet mennyi kalóriát tartalmaz. Sokat! Cserébe, mennyei élvezet. Igazi születésnapi meglepetés.


2014. augusztus 17., vasárnap

Citromtorta, majdnem francia

Igazán kedvemre való sütemény. Savanykás, mégis édes, üdítően nyárias. Elkészítése egyszerű, de behűteni szükséges, ezért praktikusan a fogyasztás előtti napon célszerű készíteni. Az ötletet Mautner Zsófi adta de csak a krémet készítettem a videója alapján. Tökéletes lett a krém, hasonlatos a lemon curdhoz, ami a nagy kedvenceim közé tartozik.

Hozzávalók a 23 cm átmérőjű formához, ahogyan készítettem:
18 dkg Zabfalatok keksz
5 dkg(laktózmentes)vaj
a krémhez:
5 db kicsi, reszelhető héjú citrom
17,5 dkg cukor
3 egész tojás
4 tojás sárgája
15 dkg(laktózmentes) vaj
néhány szem málna diszítésre

A kekszet megdaráltam, a vajjal összekevertem, majd a formába igazítgattam, úgy hogy az oldalára is jusson rendesen. Behűtöttem. A krémhez a főzőedénybe mértem a cukrot, ráreszeltem a citromok héját, hozzácsavartam a leveket. Zsófi 4 citromot használt, de az én citromjaim nagyon kicsik voltak, ezért használtam eggyel többet. Kevergettem kicsit, hogy oldódjék a cukor, majd a tojásokkal is egyneművé kevertem a habverővel. Ekkor kapcsoltam be a tűzhelyet, takarékra persze, mert ennek nagyon csendesen kell sűrűsödni, hiszen nem  tojásrántotta készül. Néhány percnyi kevergetés után e teteje is habosodni kezd, na akkor már egy darabka vajat is lehet hozzákeverni, tempósan, míg el nem tűnik, majd ezt addig ismételjük, amíg a vaj el nem fogy, a krém pedig pudingos állagúvá nem válik. Hideg vízbe állítva egy kicsit lehűtöttem, majd a kekszre öntöttem a krémet. Légkeveréses sütőben  230°C-on 8 percig sütöttem. Nem volt könnyű türelmesen megvárni a másnapot a kóstolással.

2014. július 13., vasárnap

Amerikai szilvás pite

 





















Nem tudtam ellenállni a piacon, vettem másfél kiló szilvát, mert csak 98 forintért adták. Tudhattam volna, hogy még jó kemény, csak a szemem kívánta azt a gyönyörű hamvas, lila szilvát. Néhány szemet elrágcsáltunk, de nem volt az igazi. Szóval, ezért sütöttem hirtelen egy pitét, ennél jobb utóélete nem is lehetett volna a szilvának.
Hozzávalók, ahogyan készítettem:
30 dkg liszt( ebből 3 púpos evőkanál teljes kiőrlésű tönköly)
18 dkg vaj
 csipet só
1 evőkanál porcukor
5-6 evőkanál hideg víz
A töltelékhez:
szilva( mondjuk 1és 1/4 kg)
csipet fahéj
porcukor ízlés szerint
2 evőkanál étkezési keményítő

A tésztához valókat a robotgépben összekevertem, majd gyors mozdulatokkal gombóccá formáltam. Hűtőbe tettem dermedni. Ezután a kimagozott szilvát felaprítottam, mert mint említettem, igen kemény volt. Két csapott evőkanál porcukorba fahéjat kevertem, meg az étkezési keményítőt. Ezzel aztán meghintettem a szilvákat. A tésztát két felé vettem,  a rácshoz kevesebbet hagytam. Kibéleltem a 28 cm -es piteformát, rászórtam a szilvákat. Gondosan elsimítottam, hogy mindenhová rendesen jusson. A rácsot, némi ügyeskedés árán, a csíkokat egymáson átbújtatva készítettem. Hát mit mondjak, volt már szebb is! A tetejét egy kis felvert tojással megkentem, hogy fényes legyen. Először alsó-felső lángon 190 fokon 25 percig, majd 180 fokon légkeveréssel további 10 percig sütöttem. Nagyon finom lett!

2014. július 10., csütörtök

Ribizlipuding




















Ez a puding pillanatok alatt, nagyon egyszerűen készült. A tegnapról maradt 30 dekányi ribizliből a kétharmadát egy szűrön átpasszíroztam. 250 ml laktózmenetes joghurttal, kevés porcukorral, egy csapott evőkanálnyi útifűmaghéjjal sebesen összekevertem. Azért kell sietni, mert az útifűmaghéj nagyon gyorsan zselésít. A maradék ribizlit a tetejére szórtam, mentalevélkével díszítettem. Nagyon finom krémes állagú lett. Most ismerkedem az útifűmaghéjjal, azt hiszem érdemes kísérletezgetni vele.

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!