2011. november 15., kedd

Diótorta

Nem véletlenül sütöttem a születésnapomra, kedvencem a diótorta. Általában hagyom magam kényeztetni, nem bíbelődök ilyenkor sütéssel, ha nem muszáj, de most így esett. Sokféle diós süteményt és tortát készítettem már, de ennek a krémje új és különleges, ráadásul fantasztikusan finom.
A tésztáját 4 db nagy tojásból, 25 dkg darált dióból, 5 dkg zsemlemorzsából, 20 dkg kristálycukorból csipet sóval, reszelt narancshéjjal ízesítve készítettem, ahogyan a piskótákat szoktam. Közepes tepsiben sütöttem, majd a két 18 cm átmérőjű kerek lapot vágtam belőle. Igazság szerint először arra gondoltam, hogy kávékrémet halmozok a tetejére és kockákra vágom a tésztát. Szerencsére eszembe jutott a Rita konyhájában olvasott diókrém, amit mindenképpen ki akartam próbálni. Így történt, hogy végül is torta lett, a maradék tésztát pedig felkockáztam.

Hozzávalók a krémhez, ahogyan készítettem:
10+5 dkg dió megpirítva
10 dkg fehér csokoládé
10 dkg mascarpone
8 dkg cukornád szirup(Ritánál méz)
reszelt narancshéj

A diót a pirítás után a két kezem között morzsolgatva a héjának nagy részétől megszabadítottam, amitől az íze is megváltozik, előnyére. 5 dkg-t durvára tördeltem, ezzel díszítettem a torta tetejét. 10 dkg-t megdaráltam. A fehér csokoládét gőz felett megolvasztottam és a többi hozzávalókkal egyneművé kavargattam. Ezzel töltöttem meg a tortát és kentem meg a tetejét. Egy éjszakára hűtőbe tettem. Elképesztően finom lett ez csupa-csupa dióból álló torta!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Szeretném megkérdezni, ha nem tepsiben csinálnám a piskótát hanem tortaformában, mekkorát használjak,illetve hány fokon süssem a piskótát?

Kiöszönöm
Kinga

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!