2010. augusztus 20., péntek

Szilvásgombóc

A legszebb és legapróbb szilvából vettem vettem a piacon, mert a kicsi gombócokat szeretem. Találtam hozzá finom, szétfővő, sárgahusú krumplit is.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:

1 kg krumpli héjában főve
30-35 dkg liszt
2-3 evőkanál olaj
1 tojás

kimagozott szilvák (30 db kisméretű)
fahéj és nádcukor a magok helyére töltve

10 dkg vaj
zsemlemorzsa szemre (elfeledtem megmérni)

A főttkrumplit melegen átnyomtam a krumplinyomón. Amikor meghűlt, meghintettem kb. 30 dkg liszttel. Lazán meghintettem az olajjal, majd egy tojást is hozzáadva összegyúrtam. Egy hengert formázva mindig levágtam néhány szeletet belőle, amiket aztán megtöltöttem a szilvákkal, jól meggömbölyítettem őket, ehhez még vagy 5 dkg lisztet elhasználtam. A zsemlemorzsát előre megpirítottam. A gombócokat 3 részletben kifőztem, a zsemlemorzsán összerázogattam. Végül még kétmaroknyi nudli is készült. Tálaláskor fahéjascukorral is megszórtuk.

2010. augusztus 17., kedd

Pestós tészta, avagy az aszalt paradicsom premierje

Az egyik üveg aszalt paradicsomból pestót készítettem, amihez az ötletet a Tina magazinból merítettem. Szokás szerint az összetevők az itthon lévő alapanyagok szerint változtak kissé.

12,5 dkg aszalt paradicsomot, az üvegben lévő olaj felét, 5 dkg kesudiót, 2 gerezd fokhagymát, 5 dkg Pecorino sajtot, 1 db csilipaprikát, csipet sót és borsot pürésítettem. 3 db paradicsom magjait kikapartam, a maradékot felkockáztam és egyet-kettőt forgattam a pestóval.
40 dkg széles metéltet sós vízben megfőztem és a pestóval összekevertem. A tetejére bazsalikom levelet tépkedtem. Sajtot mindenki ízlés szerint reszelt, vagy forgácsolt a tésztája tetejére. Elmondhatom, ez a premier jól sikerült. Készülök a következő aszalásra.

2010. augusztus 15., vasárnap

Aszalt paradicsom

Szerettem volna már az előző nyarak egyikén kipróbálni a paradicsom-aszalást, de valahogy nem jött össze. Most hétvégén minden jó lett volna, ha mai is süt a nap. Nem sütött, úgyhogy a villanytűzhelyben 90° C-on fejeztem be az aszalást röpke 5 óra alatt. Tegnap reggel a 2 kg lucullus paradicsomot félbevágtam, a magokat és a körülötte lévő levet kipiszkáltam. Megsóztam és két tepsibe elosztottam, régi függönnyel letakartam, estig a napon hagytam aszalódni. A végeredmény 25 dkg lett, két kis 3 dl-es üvegbe dugdostam, olívaolajjal felöntöttem. Hamarosan premier lesz, már alig várom, hogy kipróbálhassam!

2010. augusztus 1., vasárnap

Töltött csirkemell


Nem könnyű a csirkemellből valami olyat produkálni, ami sült, ami elég szaftos, és még a kinézete sem hagy kívánni valót. Ehhez kettő csirkemellet 8 db vékony szeletre vágtam. Sóztam, borsoztam, reszelt parmezánnal meghintettem a szeletek egyik felét. Roppanósra dinsztelt sárgarépa, és nyers cukkini szeleteket tekertem bele és fogpiszkálóval megtűzve kezdtem el körbesütni vaj és olíva olaj keverékén kettő gerezd fokhagyma társaságában. Kevés húslevest is öntöttem hozzá amivel puhára pároltam. A zsírjára sült húsokat kiszedtem, melegen tartottam. A visszamaradt zsiradékon egy csomó snidlinget és kockára vágott főtt krumplit megforgattam. Fantasztikusan finom lett a köret is.

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!